A Fonogram díj odaítélésének szabályzata
1. A DÍJ CÉLJA
A Fonogram díjat (Arany Zsiráf díj néven) a magyar hanglemezkiadás kiemelkedő sikereinek és teljesítményeinek, valamint a nemzetközi hanglemezkiadás Magyarországon kiemelkedő sikerű és értékű albumainak díjazására alapította a MAHASZ közgyűlése 1992 szeptemberében. A díj neve 2004-től kezdve Fonogram - Magyar Zenei Díj.
A Fonogram díj célja, hogy elismerje a hanglemezipar kiemelkedő sikereit létrehozó művészek és kiadók tevékenységét, valamint azokat a hanglemezek előállításához szükséges tevékenységeket, - illetve azok művelőit - amelyek zenei életünket és a hanglemezkiadást előre viszik, illetve olyan új és eredeti produktumokat hoznak létre, amelyek a szakma képviselői és a közönség előtt kiemelkedőnek minősülhetnek.
2. A DÍJ FORMÁJA, MEGJELENÉSE
A Fonogram díj egy művészi kivitelű aranyozott mikrofon. A díjat minden győztes egy példányban kapja meg. A díjon szerepel a díj odaítélésének éve, a kategória megjelölése és a kategória győztesének neve. A díjazott alkotás létrehozásában közreműködők részére a zsűri oklevelet állít ki, a díj nyertesének kérése alapján és annak megfelelő példányszámban.
3. A FONOGRAM DÍJ KATEGÓRIÁI
A Fonogram díjat az alábbi kategóriák győztesei kapják:
az év hazai klasszikus pop-rock albuma
az év külföldi klasszikus pop-rock albuma
az év hazai modern pop-rock albuma
az év külföldi modern pop-rock albuma
az év hazai alternatív albuma
az év külföldi alternatív albuma
az év hazai elektronikus zenei produkciója
az év külföldi elektronikus zenei produkciója
az év hazai hard rock vagy heavy metal albuma
az év külföldi hard rock vagy heavy metal albuma
az év hazai szórakozató zenei albuma
az év hazai gyermek albuma
az év felfedezettje
az év hazai jazz albuma
az év hazai világ- vagy népzenei albuma
az év hazai klasszikus vagy kortárs komolyzenei albuma
az év dala
Életműdíj
Az 1., 3., 5., 9., 11-12., 14-16. számú kategóriákban a díjat az albumot létrehozó előadóművész illetve együttes kapja, az év dala kategóriában (17.) a dal szerzőit is meg kell említeni. A 17. számú kategória győztese a médiapartnerként működő rádió különdíjában részesül. A 7., 8. és 13. kategóriában maga a produkció a díjazott, függetlenül attól, hogy jelent-e meg albuma az előző évben. A 18. kategóriában a díjat a MAHASZ Elnökségének döntése alapján az előadóművész kapja. A külföldi kategóriákban (2., 4., 6., 8., 10.) a győztes nem kap külön díjat; a jelöltek video-montázsának bemutatása után a műsorvezetők ismertetik a nyertest.
4. A DÍJ ODAÍTÉLÉSE
a. A nevezés
A 3. pontban felsorolt 1-6., 9-12. és 14-16. kategóriákban minden, a díj odaítélésének évét megelőző két naptári évben Magyarországon megjelent album nevezhető a díjra.
A nevezéskor a kiadónak kell meghatároznia, hogy az adott albumot melyik kategóriába kívánja nevezni. Amennyiben a kiadó az albumot annak megjelenésekor, a slágerlistára kerüléshez szükséges bejelentésben besorolta, akkor ezen a besoroláson a nevezéskor már nem változtathat. . Egy album, csak egy kategóriába nevezhető, kivéve a "felfedezett" kategóriába nevezett albumokat, amelyek nevezhetők a megfelelő stíluskategóriába is.
Nem nevezhetők sem válogatás, sem "Best of" lemezek, valamint olyan albumok sem, amelyek a megelőző évben valamelyik stíluskategóriában bekerültek az öt jelölt közé.
Az év felfedezettje és az év (hazai és külföldi) elektronikus zenei produkciója kategóriákban maguk az előadók, produkciók jelölhetők, nem szükséges, hogy az előző két naptári évben megjelent nagylemezük legyen; egyéb teljesítményeik (sikeres dalok, nagy népszerűséget hozó koncertek, nyilvános szereplések, stb.) is nevezhetőek.
Az év hazai dala kategóriában a díj odaítélését megelőző év Rádiós TOP 40 valamint az "Editors' Choice" Rádiós TOP 40 slágerlisták összesítéseinek legjobb húsz magyar dala, illetve a Dance TOP 40 éves összesítésének legjobb tíz magyar dala, továbbá a Single (track) TOP 40 összesítésének legjobb két magyar dala kerül a jelölő bizottság elé. Az év hazai dala kategóriában első ízben külföldi előadóművész előadásában rögzített és nyilvánosságra hozott dalok hazai előadóművész előadásában rögzített változatai nem szerepelhetnek, tekintet nélkül arra, hogy a dalt eredeti nyelven vagy magyar nyelven adja elő a művész.
b. A jelölési eljárás
A 3. pont 1-17. kategóriákban a nevezett albumok,dalok illetve előadók listáját a (legalább) 200 fős jelölő bizottság tagjai kapják meg. A jelölő bizottságba a MAHASZ, illetve a MAHASZ tagjai a zenei élet területén dolgozó újságírókat, programszervezőket, zenészeket, stb. delegálnak.
A jelölő bizottság tagjainak lehetőségük van az 1-17. kategóriákban nevezett valamennyi zenei anyag meghallgatására a www.fonogram.hu/zene weboldalon.
A jelölő bizottság minden tagja minden kategóriában ötös sorrendet állít fel, amelyben az egyes nevezettek a sorrendben elfoglalt helyük kapnak pontszámot 1-től 5-ig. Az ötös listában nem lehet olyan produkció, melynek létrehozásában a jelölő bizottság tagja vagy az általa képviselt cég is közreműködött. A szavazás elektronikus úton, online formában történik, a www.fonogram.hu/szavazas weboldalon.
A jelölő bizottság tagjai a számukra kiküldött e-mail-ben generált jelszóval, illetve e-mail címűk megadásával tudnak belépni az oldalra, és adhatják le szavazataikat. Egy jelölő bizottsági tagnak csak egy alkalommal van lehetősége a szavazásra.
A jelölő bizottság által kapott szavazatokat a MAHASZ elektronikusan összesíti, sorrendbe állítva és lineárisan pontozva az egyes kategóriák mezőnyét.
A MAHASZ által felkért 9 tagú Fonogram Bizottság a kiadványokat meghallgatja, s ez alapján hozza meg döntését. A Fonogram Bizottság tagjai a nevezett kiadványok közül minden kategóriában megjelölik az általuk legjobbnak talált öt nevezettet. Ezek a sorrendben elfoglalt helyük szerint kapnak pontszámot 1-től 5-ig. Az így kapott pontszámok összesítése után az albumokat a MAHASZ kategóriánként sorrendbe állítja és lineárisan pontozza.
A 3. pont 1-13. kategóriáiban: az album eladási adatok alapján szerzett pontszámát illetve a széles körű jelölő bizottság szavazatai alapján szerzett pontszámát, valamint a szűk, szakmai Fonogram-bizottság szavazatai alapján szerzett pontszámát, 1/3-1/3-1/3 arányú súllyal, a MAHASZ kategóriánként összesíti.
A 3. pont 14-17. kategóriáiban kizárólag a jelölő bizottság, illetve a Fonogram Bizottság szavazatai alapján alakul ki a sorrend, 50-50%-os súllyal.
A jelölési eljárás szabályszerű lefolytatását valamint annak eredményét közjegyző hitelesíti.
A kategóriánkénti összesítés alapján a kategória öt legmagasabb pontszámot elért albuma minősül a kategória öt jelöltjének.
c. A díj odaítélése
Az 1-16. kategóriákban: a kategóriánkénti öt jelölt közül a Fonogram Bizottság tagjai kategóriánként egy jelöltre szavazhatnak.
Ha a Fonogram Bizottság egy adott albumot más kategóriában tart díjazásra érdemesnek, mint amelybe azt a nevezéskor (4.a. pont) besorolták, az album, ill. produkció kategóriába sorolását megváltoztathatja.
A Bizottság tagjai a MAHASZ által pontosan (nap, óra, perc) megjelölt határidőig adhatják le szavazataikat. A határidő leteltekor a MAHASZ összesíti a beérkezett szavazatokat. A határidő letelte után beérkező szavazatokat a MAHASZ nem veheti figyelembe.
A Bizottság szavazatainak összeszámlálása közjegyző jelenlétében történik. Az eljárás eredményét tartalmazó, közjegyző által hitelesített iratokat lezárt borítékba kell helyezni. Az eljárás eredménye csak a díjátadó ünnepség keretében és alkalmával hozható nyilvánosságra első ízben.
A 17. kategóriában: Az "év dala" cím győztesét az 5 jelölt közül a médiapartnerként közreműködő rádió weboldalán keresztül, online szavazás formájában a széles nagyközönség választja ki. A szavazás lebonyolításának, technikai feltételeinek, lehetőségeinek és korlátozásainak, valamint a partner rádió által a szavazás és az esemény népszerűsítése érdekében nyújtott médiatámogatásának részleteit a MAHASZ és a partner rádió között létrejött megállapodás tartalmazza.
A 18. kategóriákban a díj odaítéléséről a MAHASZ elnöksége konszenzusos alapon dönt.
5. Meghatározások
5.1. A díj odaítélésének szempontjából minden olyan formáció, amely nem egy szólistára épül - esetleg duó vagy trió, - együttesnek minősül. A felfedezettek kategóriájában első lemeznek számít a sajtóban nyilvánosságra hozott és/vagy hanglemezboltokban árusított, illetve elektronikus formában elérhetővé tett kiadvány, tekintet nélkül a hanghordózó típusára.
5.2. Az ún. "felfedezett" kategóriában csak olyan előadó vagy együttes indulhat, akinek vagy amelynek még nem jelent meg lemeze, sem szólistaként, sem együttes tagjaként. Együttes esetében feltétel, hogy a tagok korábban sem mint szólisták, sem mint más együttes tagjai nem jelentettek meg lemezt, illetve amennyiben közreműködtek valamely album létrejöttében, úgy ez a közreműködés őket nem tette ismertté.
5.3. Best of lemeznek minősül minden olyan, egy előadóművész vagy együttes hangfelvételeit tartalmazó album, amely lejátszási idejének legalább felében olyan hangfelvételeket tartalmaz, melyek az adott előadóművész vagy együttes valamely korábbi lemezén már megjelentek.
5.4. Válogatás lemeznek minősül minden olyan album, amely lejátszási idejének legalább felében olyan hangfelvételeket tartalmaz, melyek más lemezeken korábban már megjelentek.
5.5. Külföldinek minősül minden olyan kiadvány, amelynek eredeti kiadása külföldön készült és külföldön jelent meg, tekintet nélkül arra, hogy a kiadvány egyidejűleg vagy később jelent meg Magyarországon. A Magyarországon tevékenykedő, magyar állampolgár, de közvetlenül külföldi lemezkiadóhoz szerződött művészek lemezei hazai kiadványnak minősülnek.
6. Vegyes rendelkezések
Megosztott díj esetén a két díjazott a Fonogram díjat együtt veszi át. A zsűri sorsolás útján eldönti, hogy ki kapja meg azonnal a díjat, a másik díjazott díjáról a MAHASZ titkársága utólag gondoskodik.
A MAHASZ elnöksége minden évben, legkésőbb novemberben megállapítja, hogy kíván-e módosítani a díjazásra kerülő kategóriákon. A MAHASZ elnöksége hagyja jóvá a szabályzatot, a gálaest programját, valamint a meghívottak listáját.
A díjazottak a Fonogram díj örökös tulajdonosai. A MAHASZ a Fonogram díjat jelképező műalkotást védjegyezteti, hogy a díj eredetiségét megőrizze és annak bármilyen modelljét, másolatát vagy egyéb formájú megjelenítését kizárólagos jelleggel a MAHASZ jóváhagyása alapján lehessen elkészíteni és forgalomba hozni.
7. Záró rendelkezések
Az alábbi szabályzatot a Szövetség tagjainak felhatalmazása alapján a MAHASZ Elnöksége hagyja jóvá és annak betartását minden tagja és a díjak odaítélésében illetve kiosztásában közreműködő partnerének kötelezővé teszi. A MAHASZ tisztségviselői és ügyvezetése kötelesek a díjakkal kapcsolatos minden szerződést az előírásoknak megfelelően megkötni.
A MAHASZ Elnöksége ezen szabályzatot közzéteszi.
Budapest, 1992. november 26.
(Módosítva: 2012. április 3.)