Fonogram-életműdíjat kapott Müller Péter Sziámi, a magyar alternatív kultúra egyik meghatározó egyénisége, aki még 72 évesen is képes a folyamatos megújulásra. Költő, dalszerző, énekes, filmrendező, színész, kulturális szakember. Gratulálunk!
Élt Budapesten, Párizsban, Varsóban, Prágában, Londonban, Bécsben, Amszterdamban, Sidneyben, Grandville-ben, Balin, halászhajón és kicsit New Yorkban is. Hat gyerek édesapja és már nagyapa is.
1951. december 12-én született Budapesten, Kovalcze Végh Péter Iván néven. 3 éves kora óta verseket ír. Nevelőapja Müller Péter Kossuth-díjas író, akit édesapjaként tisztel, és akivel több művet készítettek közösen. A mai napig ő a szerkesztője Müller Péter könyveinek és évekig ő is adta ki őket saját könyvkiadójával.
A gimnáziumi évek alatt sorra nyerte a televíziós és rádiós vetélkedőket, így az egyetemi tanulmányai mellett dolgozhatott a Televízióban, mint a szórakoztató osztály vetélkedő csoportjának szerkesztő asszisztense és mint forgatókönyvíró, többek között Vitray Tamás mellett.
Végzettségei szerint szerkesztő-riporter, cirkusz- és varietérendező, magyar-francia szakos tanár, film- és televízió rendező. Főiskola alatt és után rendezett a Magyar Televízióban, majd a MAFILM állományába került, de hamarosan Hollandiába szólította a sors. Ott kulturális producerként és forgatókönyvíróként dolgozott a Sphynx Intervisuals és a Bubofilm nevű amszterdami cégeknél, videóklipeket készített, és közben „változó nemzetközi zenésztársaságban énekelgette verseit”.
Gyakorlatilag ő tette le a magyar alternatív zene alapjait. Hozzá köthető: URH, Kontroll Csoport, Sziámi (eredetileg Sziámi Sziámi), a Szakcsi Lakatos Bélával közös Pianissimo! duó, a Kirschner Péterrel közös Felevad duó, stb.
Jelenleg is turnézó zenekara a Müller Péter Sziámi AndFriends.
Müller Péter Sziámi és Bérczesi Róbert 2020 óta írnak együtt dalokat: Péteré a szöveg, Robié a zene. Eddig megjelent két albumuk után 2024. március 21-én látott napvilágot a harmadik, „CSILLAGTÚRA” című közös lemezük, amelyen a két énekest a HIPERKARMA zenekar kíséri. Az albumot április 19-én mutatták be az A38 Hajón.
1992-ben, az először egy évvel korábban megtartott Sziámi Nyaralásból kinőtt az általa és két társa által alapított Sziget Fesztivál - akkori nevén a világegyetemisták Diákszigete.
Kreatív vezetője volt az első külföldi tulajdonú magyar zenés magántelevíziónak, az A3-nak.
A Bartók+… Miskolci Nemzetközi Operafesztivál alapítója. A Miskolci Nemzeti Színház Játékszínének művészeti vezetőjeként és a Magyar Állami Operaház stratégiai igazgatójaként is működött.
Mindeközben verseket, musicaleket, dalokat írt.
Ötletgazdája és házigazdája volt a „Songwriters - ahol a dalok születnek” nevű rendezvénynek, mely a hazai alternatív zenészeknek kínált előadói fórumot.
2008 óta játszik a Baltazár Színházban, több előadásban szerepel, és közreműködésével valósult meg az „Árad a szeretet” című koncert a Művészetek Palotájában, ahol a Baltazár társulata a kortárs magyar könnyűzene legjelentősebb képviselőivel lépett fel 2014-ben.
Szabadidejében dalokat ír és fordít „magának és másoknak, híreseknek és pályakezdőknek”. Verseken és fordításokon dolgozik.
Nézd meg a díjátadás pillanatait: