"Ne is gondolj rám" címmel új dallal jön az idén 10. születésnapját ünneplő, Fonogram - Magyar Zenei Díjas New Level Empire. Az újdonság a Petőfi rádióban debütált, ahol immár a legmagasabb rotációban el is indult a dal játszása.
Miki357 az egyik legismertebb reklám- és kliprendező már több éve meghatározó alakja a magyar zeneiparnak. Új szerzői kisfilmje, a Pulzaar című musicalfilm főszerepében Schwarcz Ádám, vagyis a Fonogram - Magyar Zenei Díjas Beton.Hofi látható, mellette Kizlinger Lilla, Péterfy Bori, Szabó Simon, Kovács Lajos és Miller Dávid is feltűnik.
Miskovits Marci legújabb, ÍGY KÉSZÜLT című sorozatában különböző forgatások és produkciók kulisszái mögé kalauzolja el nézőit: a mostani részben a Fonogram - Magyar Zenei Díjas ValMar "MAGÁNY VAGÁNY" című friss dalának klipforgatására nyerhetünk betekintést!
Öt "garantált kedvcsináló" jazzformációt gyűjtött csokorba az Index. A lista élén a Fonogram - Magyar Zenei Díjas Dresch Quartet két tagjának duója áll, melyről így írtak: "Dresch Mihály és Lukács Miklós az etnojazz kiemelkedő veteránjainak számítanak, nem véletlenül esett rá a választásunk elsőként.
A budapesti formáció tavaly Az év hazai kortárs szórakoztatózenei albuma kategóriában nyerte el a Fonogram-díjat, új kislemezük máris az egyik legizgalmasabb magyar kiadónál jelenik meg.
Az erdélyi származású Fonogram-díjas magyar rapper, zeneszerző, dalszövegíró mindössze pár hónap alatt nőtte ki magát igazi szupersztárrá. Szókimondó, rendkívül eredeti szövegei társadalomkritikát és önkritikát is egyaránt jócskán felvonultatnak. A megdöbbentő, erős hatású videóival is számos rajongót szerző énekes különleges évzáró unplugged koncertet adott a hajón, áll a videó leírásában.
A Fonogram - Magyar Zenei Díjas csapat a HVG-n mutatta be legújabb klipes szerzeményét, melyről a portál így írt: "A 'Miért kell?' című dalban egyszerre kap helyett a szerelmi bánat, az elengedés és a buli, de eközben még Bartók Béla munkássága előtt is tiszteleg a csavaros népi popzenében utazó Góbé. A közönség az új számot élőben először március 3-án, az Akvárium Klubban hallhatja.
Állva tapsoltak a zsűritagok, Schoblocher Barbara ugyanis kiválóan énekelte Kovács Kati híres dalát, a "Ha legközelebb látlak" című szerzeményt a Sztárban Sztár színpadán. A zsűriből Papp Szabi szerint Barbi produkciója tökéletes volt, Kiss Ramóna számára pedig ez a produkció volt az etalon, noha már jó pár előadót látott a Sztárban Sztár színpadán.
Hihetetlen, de a Fonogram - Magyar Zenei Díjas Irie Maffia zenekar idén ünnepli fennállásának 18. évfordulóját, így a maffiózók végre felnőttkorba lépnek. Senáék az idei szezont egy különleges ballagási bankettel indítják a Budapest Parkban, ami már nem is egy hagyományos koncertre, hanem inkább a színházi előadások világára emlékeztet majd.