Az év felfedezettje kategória idei nyertese, cserihanna a WMN-nek adott interjújában szóba került a káromkodás funkciója, a művészet terápiás hatása, és az is, hogy a sokszínű alkotó számára milyen érzés volt átvenni a Fonogram - Magyar Zenei Díjat:
Szendrői Csaba, a Fonogram-díjas Elefánt zenekar frontembere kórházba került, ezért a bandának le kellett mondania néhány koncertjét. Erről szól legutóbbi Facebook-posztjuk, ami itt olvasható:
"Kedves emberek!
Sajnos nincs túl jó hírünk: Csabi kórházba került. Szerencsére a helyzethez képest már jól van, túl a kritikus pillanatokon.
Eddigi legnagyobb észak-amerikai turnéjuk bedurrantásával egy időben megjelent a Fontaines D.C. "Romance" című negyedik lemezének deluxe kiadása az XL Recordings kiadó gondozásában.
Erősen indítja a nyári koncertszezont az egyik legkarakteresebb hazai alternatív zenekar. Az Elefánt zenekar idén is országjáró turnéra indul, a dunaújvárosiak számára pedig külön érdekesség, hogy az egyik tag, Kovács Zoltán helyi kötődésű.
Az idén tizenöt éves, dupla Fonogram - Magyar Zenei Díjas Ivan & The Parazol májusban jelentette meg "Belle Époque" című lemezét, amelyen ismét angol nyelvű dalok szerepelnek.
A Soundtrack of Tomorrow című dokumentumfilm Co Lee, Aminon és Blaize közös alkotói folyamatába enged betekintést - egészen pontosan a "W" című lemez megszületésének kulisszái mögé. A film a Wavy Budapest kollektíva első két évét (2022–2024) dolgozza fel, és egyben három alkotó személyes felnövéstörténetét is elmeséli.
A Fonogram - Magyar Zenei Díjas előadó-dalszerző-bábrendező, cserihanna a Sláger FM stúdiójában vendégeskedett. A Hazai Sláger című műsorban Zsupos Ági kérdezte arról, hogy hogyan küzd meg a színpadi szorongással, miért nem bújik karakterek mögé, vagy hogy hogyan alkot teljesen józanul a zenei pályán.
A Fonogram-életműdíjas Soltész Rezső az M5 Húrokon írt történelem című műsorában mesélt életéről és karrierjéről. "Ötven éve van jelen a zenei színpadokon, számtalan műfajt kipróbált, és az derült ki, hogy a romantikus dalokkal éri el a legnagyobb sikereit. Az 1981-es Táncdalfesztivál óta pedig azt javasolja mindenkinek, hogy 'Szóljon hangosan az ének'. Az előadó, akiről senki nem tud rosszat mondani. Egykori híres frizurája miatt itthon és a KGST országaiban nők sokasága rajongott érte.
Az Artisjus- és immáron kétszeres Fonogram - Magyar Zenei Díjas basszusgitáros, Temesi Berci április 25-én jelentette meg hatodik, "All In" című lemezét. A korongot tavaly a "Soul is the flavour" és a "Hóbortos karácsony" című dalok vezették fel, melyek idén tavasszal Fonogram-díjban is részesültek. Ezeket követte a "Music is the answer" és a "Mama", amit a sokszínű alkotó 93 évet élt nagymamája emlékére készített.
Megérkezett a Fonogram - Magyar Zenei Díjas Ivan & The Parazol új, "Belle Époque" című lemeze, amit június 5-én mutatnak be a Budapest Parkban, eddigi legnagyszabásúbb fellépésükön. "A zenekar 15. születésnapját ünnepli majd ezzel a koncerttel, na meg persze az új megjelenést, aminek mind a tíz dala angol nyelvű, és jellemzően táncba hívó rockdalokból áll.