Fonogram hírek

Átadták a Fonogram Díjakat!

A nagy hagyományokkal rendelkező, egykor a Budai Ifjúsági Parknak helyet adó Várkert Bazárban került sor a Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestre. Az est programját a helyszínre meghívott szakmabelieken túl a nagyközönség is követhette, méghozzá élő streamen keresztül a petofilive.hu oldalon, illetve többször bejelentkezett a Petőfi TV is. Aki lemaradt, az sem marad ki; a nyertesek neveit ugyan már tudjuk, de az emlékezetes produkciókkal tűzdelt műsort - Tatár Csilla és Harsányi Levente vezetésével - újra megtekinthetjük 2015. május 31-én, vasárnap 20:00-kor, ismét a Petőfi TV-n.

Olyan friss, aktuális, a slágerlistákat folyamatosan ostromló előadókat láthattunk a színpadon, mint Caramel, a Halott Pénz, Ivan & Parazol, Szabó Balázs Bandája, és két egészen különleges, kizárólag erre az alkalomra létrejött produkciót is megnézhettünk. A Leander Risingból ismert Köteles Leander új zenekarával, az Am I Goddal adta elő az Edda egykori nagy slágerét ("Elhagyom a várost"), méghozzá az Edda három tagjával kiegészülve a színpadon! A Bikini együttes vendége pedig Pásztor Anna volt, és közösen játszottak el egy kis medley-t, benne mindkettejük dalaival!

Ami pedig magukat a díjazottakat illeti, összesen 18 kategóriában (12 hazai és 6 külfölfdi) a zenei újságírókból, rádiósokból, zenészekből, producerekből és további szakemberekből álló zsűri szavazatai alapján dőlt el, melyek voltak az elmúlt év legkiemelkedőbb zenei alkotásai. Az év dala versenyben pedig a Petőfi Rádió hallgatói választották ki kedvencüket. Az egyes kategóriák nyertesei megtalálhatók a www.fonogram.hu/nyertesek weboldalon.

A minden évben átadásra kerülő Fonogram Életműdíjat idén minden idők egyik legnépszerűbb, legsikeresebb magyar zenekarának vezetője, a Neoton Família alapító gitárosa, Pásztor László kapta.

A Fonogram - Magyar Zenei Díj Gálaest műsora látható lesz 2015. május 31-én, vasárnap 20 órától a Petőfi TV-n.


www.fonogram.hu/nyertesek

? Teteje