Fonogram hírek

Az év felfedezettje kategória nyertese, ZÓRA több koncertet is ad a közeljövőben

Az év felfedezettje kategória nyertese, ZÓRA több koncertet is ad a közeljövőben

Urbányi Zóra, művésznevén ZÓRA, a Fonogram - Magyar Zenei Díj év felfedezettje kategóriájának kétlaki győztese több koncerttel is megörvendezteti hazai rajongóit: a Kollár-Klemencz Kamarazenekar vendégeként augusztus elején az Ördögkatlan fesztiválon lépett fel, majd 12-én a zalai Margó fesztiválon áll majd színpadra. Szeptember 30-án pedig szólóprodukciójával kápráztatja el az A38 Hajón a közönségét.

"ZÓRA amilyen váratlanul került a szemünk elé, olyan gyorsan be is lopta magát sokunk szívébe! Az 'Iszom a Bort' Kollár-Klemencz László-dal egyedi feldolgozásával, majd a lelket megremegtető 'Mámor' című saját szerzeményével hamar az érdeklődés középpontjába került. ZÓRA hosszú idő óta az egyik legjobb dolog, ami a magyar zeneiparral történik - írták róla. Mély tónusú hangjával, szenvedélyes előadásával és frissítő természetességével először a Magyar Zene Háza telt házas előadótermében találkozhatott a hazai közönség idén tavasszal. ZÓRA egy szál zongora kíséretével is fenn tudja tartani a figyelmet; a dalok közti spontán közvetlenség, játékosság igazán személyre szabott élményben részesíti a nézőt. Idén Ő kapta az év felfedezettjének járó Fonogram-díjat, és jelölést kapott az év női előadója Petőfi-díjra is. A magyar amerikai énekes-dalszerző zenéje kapcsán nehéz eldönteni, hogy alternatív vagy mainstream akar lenni, ugyanis mindkettőnek kiváló. Szeptember 30-án az A38 Hajón ad koncertet, ahol a már ismert magyar és angol nyelvű saját dalok mellett a hamarosan megjelenő új szerzeményekből is ízelítőt kap, aki ellátogat a hajóra! Kétlaki életéből adódóan minden alkalom különleges számára, amikor itthon is színpadra állhat. Ne hagyjátok ki ezt a személyes zenei élményt Zórával" - áll az esemény leírásában.

? Teteje