"Noha csak egy körülbelül egyórás részletet, de újra játszunk a 'Bartók' lemezről is a közeljövőben. Tudjátok, ez a lemez kapott az év elején Fonogram-díjat, elég ritkán hallható, úgyhogy kár kihagyni ezeket a lehetőségeket. Nézzétek meg a Góbé Folkside és Surján Péter előadását a balatonboglári Babel Camp Romkocsmában!" - adta hírül a zenekar a közösségi oldalán. A koncertre november 26-án kerül majd sor a balatonboglári minifesztiválon.
Emellett a napokban azt is bejelentették, hogy március 4-én az Akvárium Klub színpadát foglalják majd el: "Eddigi fennállásának legaktívabb évén van túl a Góbé. A 4. világzenei nagylemezének kiadása és a tavalyi 'Bartók' lemezért kapott Fonogram-díj után 2022-ben megjárta Budapesten az Akváriumot, az A38 Hajót, a Budapest Parkot, a Müpát, számos hazai fesztivál mellett 9 országban koncertezett. Új dalokat és régi slágereket is hoznak. Gyertek, táncoljunk és énekeljünk együtt a Góbéval!" - áll az esemény leírásában.
Kiemelt kép: Anett Robertson / Góbé Facebook-oldal