A besúgó című HBO-sorozatnak köszönhetően reneszánszát éli az Európa Kiadó "Mocskos idők" című dala, amit egy egészen új generáció ismerhetett meg a sorozat főcímzenéjeként. A Fonogram-díjas Ivan & the Parazol élőben is játssza már egy ideje a dalt, most pedig Menyhárt Jenővel közösen is átdolgozták, a STRAND Fesztiválon pedig együtt is előadják élőben az Európa Kiadó klasszikusát, írta meg a Recorder.
Az Ivan & the Parazol most Menyhárt Jenővel közösen írta át a dalt, és a Hajógyár és a STRAND Fesztivál Legendák című sorozatának keretében élőben is eljátsszák majd együtt. Ebben fiatal előadók az eredeti szerzőkkel, előadókkal együtt dolgoznak fel klasszikus magyar dalokat; a covereket klipszerű live actekben teszik közzé a YouTube-on, élőben pedig a STRAND Fesztiválon lehet majd meghallgatni az eredeti előadókkal játszott feldolgozásokat. Idén augusztus 18. és 21. között rendezik meg a STRAND Fesztivált Zamárdiban, ahol hat Legendák-koncertre kerül sor, ezeken a Carson Coma és a KFT a szintén A besúgóhoz készült "Bábu vagy" című dalt, a Wellhello és Charlie a "Nézz az ég felé"-t, a Jónás Vera Experiment és Karácsony János "Az utolsó szerelmes dal" című LGT-szerzeményt, az Analog Balaton és Lovasi András egy Kispál és a Borz-számot, a Valmar és Szikora Robi pedig egy R-GO-számot játszik majd el.