STRAND Allstars néven az LGT "Miénk ez a cirkusz" című 40 éves dalát dolgozta fel a Fonogram-díjas Margaret Island, a tavalyi díjazott Blahalouisiana énekesnője, Schoblocher Barbara, a 2022-ben és 2023-ban is Fonogram-nyertes ValMar és az eredeti előadók közül James, vagyis Karácsony János. Az apropó az augusztus 23-án induló STRAND Fesztivál, amely minden elemében a cirkuszi világot idézi majd. A Hajógyár pedig folytatja a tavaly indított Legendák sorozatát: ezúttal három klasszikus dalt varázsolnak újjá fiatal művészekkel közösen. Az aktuális feldolgozás a Margaret Island munkája, ebbe szálltak be a felkért művészek, énekesek.
Lábas Viki: "Balatoni lányként kiskoromban minden nyáron megnéztük az arra járó vándorcirkuszokat a családdal - ez szinte kötelező eleme volt a nyárnak. Ezért igazán nosztalgikus élmény lesz számomra, hogy épp a Balaton partján eleveníti fel ezt a hangulatot a STRAND Fesztivál! Helyi látványosság minden évben, mikor az Elefánt a Balatonban fürdik... A dalban nekem a kedvenc sorom, hogy 'a jó bringákra mások szálltak fel'. Az LGT mindhármunk, sőt, a zenekarunk életében is nagyon meghatározó, és hatalmas megtiszteltetés, hogy újra együtt dolgozhattunk Karácsony Jánossal. Az elmúlt két évben a legjobb fesztiválos koncert élményem a STRAND-hoz köthető, nagyon jól tudtunk itt együtt rezegni a közönséggel, és ez nagyon belém égett."
Füstös Bálint: "Nem titok, hogy az LGT zenéje nagyon közel áll hozzánk, a turnébuszban is rendszeresen szólnak a lemezeik, szerintem mai szemmel is nagyon frissek tudtak maradni a dalaik, aktuálisak a szövegek. Ezért nagyon örültünk a felkérésnek, próbáltuk megőrizni az eredeti dal hangulatát, a 'Miénk ez a cirkusz' egy igazi közösen éneklős dal, ezt szerettük volna visszaadni a felvételen. A STRAND Fesztiválon voltak talán a legjobb hangulatú fesztiválkoncertjeink, a Balaton partján koncertezni pedig mindig szuper élmény."
Törőcsik Kristóf: "A STRAND az egyik legjobb hangulatú fesztivál, nagyon kedves közönséggel. Sok emlékkel kötődünk hozzá."
Az újdonságot a ValMar duója is kommentálta:
"Az élet maga egy cirkusz, ahol mindenkinek szerepe van. Valaki a porondon, valaki a nézőtéren éli az idomított életét - ez egy jól működő körforgás. A cirkusz egyébként is maga a szórakoztatás művészete. A 'Miénk ez a cirkusz' című dalban a szöveg fogott meg a legjobban, mert rögtön feltűnt a kétértelműsége: filozofikus magaslatokba emeli a cirkusz témáját, amibe belecsempészi az emberek mindennapi interakcióit: a törpe ordibál, az óriás félreáll… Az életről írta az LGT a dalt, ha jobban belegondolunk..." - mondja Valkusz Milán, majd hozzáteszi: "Az első nagykoncertes élményünk a STRAND Fesztiválhoz kötődik, ahol betekintettünk abba, hogy milyen is nagyszínpadon állni… Életünk egyik nagy mérföldköve az a nap. Hálásak vagyunk a STRAND-nak, hogy bizalmat szavazott nekünk, hogy fellépjünk. A nagy strandlabdákat pedig imádtam, amikor a közönségbe dobtuk őket!”
Marics Peti pedig így nyilatkozott a felvétel és a fesztivál kapcsán: "Óriási megtiszteltetés együtt dolgozni mindenkivel a dalban, az pedig duplán izgalmas, hogy egy 40 éves dalhoz adhattuk hozzá a hangunkat. Gyorsan ráéreztünk, izgalmas is lett a végeredmény. A STRAND az az egyik magyar fesztivál, ami a legközelebb áll a szívemhez… Itt volt életünk első nagyszínpados koncertje, ami mindig is egy szép emlék marad.”