A Góbé zenekar karrierje tizenöt év után is felfelé ível, sőt, a 2007-ben alakult formáció talán eddigi pályafutása csúcsára ért, miután a 2021-ben megjelent "Bartók 44 duó két hegedűre népzenei forrásanyagokkal" című duplalemeze idén Fonogram-díjat kapott, és a nemrégiben új tagokkal friss lendületet vett együttes "Élem" címmel 2022-ben is remek nagylemezzel jelentkezett. A tizenöt évet és a megújult lendületet kétrészes műsorral, számos vendéggel kiegészülve ünneplik, áll a szerdai koncert leírásában.
A klasszikus és népzenei gyökerekkel egyaránt rendelkező Góbé a kezdetek óta Bartók ihletésében, merészen és kísérletező kedvvel nyúlt a falusi muzsikához. 2011-ben a Talentométer tehetségkutató versenyen aratott győzelem hatására fordult egyértelműen a világzene felé, miközben táncházi zenekari jellegét és alapvető identitását is máig megtartotta, ennek leginkább a Góbé Folkside projekt a motorja. A Góbé a tradicionális hangzást sok más stílussal ötvöző "népi popzenéje" immár négy nagylemezen szólal meg, miközben a tagok egyéb kiadványokkal folyton tágítják a formáció kereteit, és persze a zenekar átalakulása is hatással van az eddig megtett útra. Kárpát-medencei fúziós folk című műsoruk első felében ezt az utat, azaz tizenöt éves működésük eddigi szakaszait mutatják be, részben a korábbi lemezek kronológiai sorrendjéhez igazodva - több olyan dallal, amelyet vagy egyáltalán nem, vagy csak nagyon régen hallhatott élőben a közönség. A koncert második felében leginkább az idei, új anyag kerül terítékre, több olyan vendéggel, aki a kiadvány közreműködője, de számos olyannal is, aki csak ezen az estén szerepel a Góbéval egy színpadon.