Hobo "Hé, Magyar Joe!" című kiadványával bezsebelte az év hazai klasszikus pop-rock albumáért járó Fonogram-díjat, most pedig a járványhelyzet dacára sem tétlenkedik. A rajongók legnagyobb örömére izgalmas helyzetjelentést írt közösségi oldalára.
A posztból kiderül többek között, hogy zenekarával befejezték új, "Rejtő dekameron" című tematikus lemezüket, mely a koronavírusra is frappánsan reflektál és hangoskönyv formájában lát majd napvilágot, illetve egy zenés darab, valamint egy könyv érkezése is várható tavasszal. Emellett tegnapelőtt rögzített "raktárkoncertjükről", a "Vadászat" című tévéfilmről és 75. születésnapi turnézáró nagykoncert sorsáról is szó esik a bejegyzésben.
"Nagy nehezen elindultak a dolgok mifelénk is. Befejeztük a 'Rejtő dekameron' 14 számos, új albumot, ami hangoskönyv formájában jelenik meg nemsokára. Az alapötlet Giovanni Boccaccio 'Dekameron'- jából származik. A néhai mester művében pestisjárvány miatt kastélyban rekedt tíz ember és unalmukban mindegyikük előadott egy-egy történetet, vagyis tíz novellából áll a mű. Ebből kiindulva találtam ki, hogy nagy Rejtő Jenő rajongóként, mi lenne ha felidézném a leghíresebb regényalakokat a mai, koronavírusos Magyarországon megjelenítve. Így Budapestre érkezik Gorcsev Iván, Csülök, Piszkos Fred, Troppauer Hümér, Senki Alfonz, Fülig Jimmy, Vanek B. Eduárd, valamint Leila, az arab démon, Zwillinger Lola és Laura de Pirelli operaénekesnő. Ám karanténba zárják őket a margitszigeti Grand Hotelben, ahol bemutatkoznak, majd - többek között - árnyékkormányt alakítanak"
- írta Hobo, a teljes poszt pedig alább olvasható.