"dɪskəʊ" címmel 2021 végén jelent meg az Amoeba második albuma, mely nemrég Fonogram-díjat kapott, miközben a dobos Czirják Tamás kilépett a zenekarból és a turbinás koncert után a funkmeiszterek féléves pihenőre vonultak. Erről a meglehetősen fordulatos időszakról beszélgettek a Wanted podcastben a zenekarvezető Sabák Péterrel, illetve motivációról, csoportdinamikáról, közösségi forráspontokról és közben végigszaladtak legalább huszonöt éven, a grunge-ot játszó Milktől, a a Bernáth(y) család techno-inspirációjáig a Tavaszmező utcában, de nem marad ki a Kamu, a Másfél, az IMMC, a FIxi4 sokszor párhuzamosan zajló időszaka sem. És természetesen szóba kerül az is, hogy milyen érzés Fonogram-díjat nyerni.
Hallgasd meg a teljes adást ide kattinva vagy az alábbi playerben: