Az alig több, mint egy éve alakult szupergroup, a Fonogram - Magyar Zenei Díjas godfater. egy nap híján napra pontosan egy évvel a telt házas koncertje után, február 17-én újra az Akvárium klub színpadán mutatja be legújabb dalait. A zenekar egy évzáró Facebook-posztban összegezte 2023-at, és azt is elárulták, hogy mostanra már gőzerővel dolgoznak az új lemez felvételén: "Köszönjük, hogy velünk tartotok ezen az utazáson. Az idei év rengeteg örömöt hozott magával. Sok-sok koncert mellett, ahol együtt tudtuk átélni az élőzene mágiáját, idén a telt házas évindító koncertünk előtt pár nappal a kezünkbe foghattuk az első lemezünket, ami később aztán Fonogram-díjas kiadvánnyá lett. Ahogy említettük, végigjártuk az országot, találkoztunk sok régi baráttal, és megismertünk pár újat. Igazi közösség alakult ki, pedig még alig több mint 1 éve alakultunk. Na, erre 2024-ben ráteszünk még egy lapáttal. Az új évet mi munkával indítjuk, és nekiállunk az új lemezünk felvételeinek, majd az Akváriumban a koncertezést is elkezdjük. Már nagyon várjuk, hogy újra találkozzunk!" - írták.
Kiemelt kép: godfater. Facebook-oldal