Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a Fonogram - Magyar Zenei Díjas Molnár Tamás nemrég az Artisjustól is kapott egy elismerést, melyről most egy videóban mesélt.
"Az Év könnyűzenei szövegírója Molnár Tamás dalszerző, énekes, az Anti Fitness Club, majd a JETLAG zenekarok alapítója. Több mint két évtizede jelen van előadóként és szerzőként egyaránt a hazai zenei életben. Szövegíróként a legnépszerűbb hazai popelőadókkal és underground zenekarokkal is dolgozott. Hazánkból elsőként vett részt a Stockholm Songwriting Campen, játszott a legnagyobb televíziós showműsorokban éppúgy, mint a legmenőbb fesztiválok színpadain. Többszörös Fonogram-díjas előadó, A Dal 2020 legjobb dalszövegírója és ugyanebben az évben a Petőfi Zenei Díj - Év dalszövegírója elismerést is megkapta. 2014-től saját szerzői estjein áll színpadra, 2022-ben megjelent első szólóalbuma, amit a MÜPA Fesztiválszínházában mutattak be" - áll a kisfilm leírásában.
Nézd meg a videóinterjút alább: