"Kérlek, adj még erőt, megállítjuk most az időt, ez a végzetünk, hogy mindig a szívünk foglya legyünk" - énekli a Fonogram-díjas énekes az "Álmodozók" című dalban, melyhez látványos klip is készült, melyet maga az énekes-dalszerző rendezett, vágott és fényelt.
A szerző és Maczkó Miki producer egy rockosabb, gitárra írt riffötletből kiindulva építették fel és hangszerelték át a dalt, ami ezután egy R&B-sebb irányt kapott. A leginkább az időről és annak múlásáról szóló "Álmodozók" üzenete, hogy legyenek vízióink, céljaink, legyünk őszinték és hűek önmagunkhoz. "Csak úgy tudjuk látni a világot, amilyenek valójában vagyunk, és nem jó, ha megpróbálunk a bőrünkből kibújva élni. Sok mindent érint ez a dal, megkerülhetetlen, örök érvényű igazságokat, miközben nagyon személyes is" - mondta el Caramel, aki új szerepekben is kipróbálta magát a videó készítésekor.
Az alapkoncepció egy szép, letisztult klip volt, melynek leghangsúlyosabb eleme az önmaga után "nyomozó" énekes-dalszerző. "Ez az első olyan klip, aminek a gyártását is az én cégem végezte. Kicsit olyan, mint egy vizsgafilm: saját kézbe vettem szinte mindent, hónapokig tanultam vágni és fényelni. Régóta vonzódom ehhez a világhoz, és talán nem lett tökéletes a végeredmény, de amit szerettünk volna, azt megvalósítottuk. Vincze Gábor szintén oroszlánrészt vállalt a feladatokból. Én már most a következőt tervezem: legközelebb még nagyobbat merünk álmodni" - fogalmazott Caramel.
Az énekes Sajó Dávid After című podcastjében is vendégeskedett a közelmúltban: "Molnár Ferenc Caramel azon kevesek egyike, aki valódi karriert tudott építeni azután, hogy feltűnt egy tévés tehetségkutatóban. Az After podcastben beszél a számára zavaró sztereotípiákról, politikáról, a cigányság helyzetéről és arról, hogy nem is tudja, mikor tettek fel neki értelmes kérdéseket" - áll a műsor leírásában, melyet itt lehet megnézni.
Az új videóklip pedig ide kattintva érhető el.