A Fonogram-életműdíjas házaspár a Papp László Budapest Sportarénában tartandó Korda 85 Fiatalság & Bolondság születésnapi koncertre készül, ezzel kapcsolatban nyilatkoztak a Borsnak, melyet aztán a 24.hu szemlézett:
"Azt gondolom, hogy aki azt mondja, hogy életműkoncertet ad, az befejezett valamit, az lezárta, kész, vége. Ez volt az életműve. Mi viszont Klárival úgy érezzük, hogy még a jövő évi koncertünk után is lesz mit mondanunk a közönségüknek, lesznek még újragondolt régi dalok, vagy akár újak is. Azok is az életművünkhöz tartoznak majd. Ezért mondom, hogy még nincs vége!" - mondta Korda György, majd hozzátette, hogy akkor tekintik befejezettnek az életművüket, amikor a Liszt Ferenc reptér valamelyik terminálján áll egy pad, azon pedig két viaszbábú lesz, amely őket ábrázolja.
A Bors információi szerint a Liszt Ferenc repülőtér vezetősége beleegyezett az ötletbe, és már el is indult a tervezés!
Kordáék "Reptér" című slágere pedig a 37. héten is a Hivatalos magyar slágerlisták Dance Top 40 listájának élén állt!