Fonogram hírek

Hét óra alatt telt házas lett a Platon Karataev lemezbemutató koncertje

Hét óra alatt telt házas lett a Platon Karataev lemezbemutató koncertje

"Hét óra alatt telt házas lett a lemezbemutató koncert, nagyon köszönjük! Ha valaki lemaradt és másodkézből szeretne jegyet venni, annak a Ticketswapet ajánljuk. Mi befejezzük addig a lemezt, jönnek majd ki a dalok sorban, sűrű lesz a következő év!" - adta hírül a Fonogram - Magyar Zenei Díjas zenekar a közösségi oldalán.

A Lev Tolsztoj-karakterről elnevezett Platon Karataev 2016-os megalakulása óta a lehető legtermészetesebben haladt előre, és lépett elő Magyarország egyik legnépszerűbb gitárzenekarává úgy, hogy ebben sokkal inkább erős megérzések sora, mint túlzott magabiztosság vezérelte a tagokat. A 2017-es bemutatkozó lemez ("For Her") óta kétéves időközönként nagyon egyedi dalok érkeznek a csapattól. A 2020-as "Atoms" után 2022-ben jött a "Partért kiáltó2, 2024-ben pedig a Müpában debütál a negyedik album, a "Napkötöző".

A budapesti zenekar két dalszerző-frontemberrel, Balla Gergely és Czakó-Kuraly Sebestyén énekes-gitárosokkal, valamint folk-rockos ihletéssel indult, és első nagylemezével máris nemzetközi sikereket ért el. Dalaikat azóta is több milliószor streamelték a világ minden tájáról. A Platon Karataev aztán második, "Atoms" című lemezével ellépett az addigi akusztikus iránytól egy erőteljesebb, grandiózusabb hangzás felé. Az album a legbensőbb énünk kereséséről és minden megkérdőjelezéséről szól, a dalokban hol önmagunk felé zuhanunk, hol éppen attól távolodunk. Ezen a vonalon halad tovább az együttes 2022-ben megjelent "Partért kiáltó" című harmadik albuma, amelyen már nemcsak mutatóba van magyar nyelvű dal, hanem az összes anyanyelvünkön szól. Ezek témájában a természet figyeli az embert, a víz, a hegy és az erdő szeme néz ránk, és tovább bolyongunk a létezés magja körül. A Fonogram-díjas LP után a következő anyag "Napkötöző" címmel érkezik 2024 tavaszán, és ezt a Müpában mutatja be az együttes. A szerzemények középponti szimbóluma ezúttal a Nap lesz, de folytatódik az előző lemezen megkezdett út is - tovább tágított gitárzenei hagyományokkal és misztikus felhangú szövegvilággal, áll az esemény leírásában.

Kiemelt kép: Platon Karataev / Komróczki Dia
 

? Teteje